Ne most akarjunk online marketing guruk lenni!

Azt hittük, hogy már minden valamirevaló cég és vállalkozás on line is elérhető. Erre jött az egész világ gazdaságát porba tipró vírus és jól látható, hogy a vállalkozások csupán egy töredéke értékesít online. És ezek közül is jó pár cégre ráférne egy magasabb szintű online marketing. A digitális ügynökség szerint az off line csatornákon keresztül értékesítő cégeknek jelen helyzetben át kell gondolniuk, hogy hogyan tudják úgy átszervezni vállalkozásukat, hogy az továbbra is fenn tudja tartani magát. Mivel az élelmiszer üzletek, drogériák és gyógyszertárakon kívül minden üzletnek be kellett zárnia, így sokan kényszerültek válság megoldásokra. Pánik és kapkodás helyett az online marketing ügynökség azt javasolja, hogy igyekezzünk nyugodtak maradni. Hiszen tiszta fejjel sokkal könnyebb felállítani egy ésszerű és működő, új stratégiát. A digitális ügynökség hangsúlyozza, hogy ne sajnáljunk áldozni a szolgáltatásaikra, hiszen így megspórolhatjuk a botladozásokat és tévutakat és akár már pár hét eltelte után beindulhatnak az új online értékesítési csatornáink. Ne most akarjuk online marketing guruvá képezni magunkat, mert ez rövid távon nem fog sikerülni. Bízzuk inkább szakemberekre, akik pontosan tudják, hogy milyen stratégia és felületek működhetnek vállalkozásaink számára.